1962          Ajkán született. Később Veszprémbe került, a Lovassy L. Gimnáziumba.
1981          Megkezdte tanulmányait a Szombathelyi Tanárképző
                   Főiskola rajz-matematika szakán.
1985          Diploma után Balatonfüreden tanított három évet.
1989          Belgiumba költözött. Tanulmányait folytatta a Sint Niklaasi
                   Akadémián rajz és festészet szakon.
1998          A rajzművészeti diploma megszerzése után,
                   a fent nevezett intézmény tanára lett.
                   Alsó és középfokú szinteken.
2001          Festő diploma
2002          Visszaköltözött Magyarországra.
2003          A Zirci III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
                   művésztanárként dolgozik.
2004          Diplomát szerzett a Pécsi Janus Pannonius
                   Tudományegyetem vizuális nevelőtanár szakán. MAOE tag.

2005          Tagja a Veszprémi Művész Céhnek

 

 

KIÁLLÍTÁSOK

Hollandiai, Belgiumi és Magyarországi galériák rendszeresen állítják ki  festményeit, pár kiemelkedő esemény a hosszú listából:

 

1998          Hulst városháza / Hollandia
2003          Somogyi Galéria Pápa
2004          Arten Stúdiógaléria Budapest
2004          Csikász Galéria Veszprém
2007          Petőfi Színház / Veszprém/
2008          Art Fair /Műcsarnok/Budapest
2009          Képtár Galéria / Balatonfüred
2010          Galerie45 /Westdorpe Nederland

 

Média

 

B. HEGEDŰS PIROS 2004. MÁRCIUS 13-ÁN A MŰVÉSZETEK HÁZÁBAN Duett vagy duelle CÍMMEL MEGNYÍLÓ KIÁLLÍTÁSA ALKALMÁBÓL ELMONDOTT NYITÓBESZÉD

 

DUETT ÉS DUELLE

 

Ahhoz, hogy e kiállítás lényegét és különös aktualitását jól megértsük, fel kel idéznünk a művész, B. Hegedűs Piros életének egy fontos, és hatásában a mai napig eleven epizódját. Azt a pillanatot, amikor Antwerpen főterén állva, könnyeivel küszködve, majd alul is maradva e küzdelemben, úgy döntött, életének néhány évét flamand földön éli le. Bár döntésében a szívbéli szempontok minden bizonnyal jelentős szerepet játszottak, akkor, vagy később sokszor átgondolhatta, hogy elhatározásával a magyar kultúrhistória járt útjára lépett. A mesterség titkait Európa útjain kereső céhlegények és protestáns prédikátorok, és a messzi tornyokat sorba látogató, szédülő, elbúsongó, majd a porba lehulló költők, festők, szobrászok és más alkotó népek útjára. Ha végiggondolta, jól gondolta végig, mert az ezen az úton szokásos közlekedési szabályok talán legfontosabbika, hogy útja végén az utazó visszatér hazájába, és kincseivel az őt útjára bocsátó közösséget gazdagítja.

Kiállításával B. Hegedűs Piros ennek a kötelezettségnek tesz eleget, és mi képein egymás mellett, párban láthatjuk, mit jelentett magyarnak lenni Belgiumban, és mit jelent Belgiumból visszatérve alkotó életet élni itt, Magyarországon. Belgiumban született képein ott ragyognak az elhagyott szülőföld színei, egy vibrálóbb temperamentum szembesítése a flamand mindennapokkal, egy világgal, ahol hűvösebbek a napok és hűvösebbek a színek, ahol fakóbb az ég, és az év 365 napjából kétszázötvenen esik az eső. E nyugodt, fegyelmezett, ügyeit évszázadok óta konszolidált szabályok szerint intéző világ végül csaknem elfogadta és csaknem megváltoztatta a körébe csaknem befogadott idegent. Mindez nem múlt, nem múlhatott el nyom nélkül felette. Újabb képein ezért derengenek fátyolosabban a színek, ezért váltja fel az asszonyi szenvedély motívumait valami merengőbb, áttételesebb, szemlélődőbb gondolat. Belga képein a Salomék, a testüket feltáró Európék izgatott vörösbe öltözteti próbababáit, legújabb képeinek egyikén arctalan, de hús-vér gyermek kísérleti meg legyőzni a gravitációt, kiszökni képből, sorsból, időből, végül mégis visszahullva, mint a fel-feldobott kő. Százszor is, végül is.

Képeinek makacsul visszatérő, látható alkotói szeretettel dédelgetett motívumai az idő patinájával bevont, már-már emberi alkatú tárgyak. Egy rézkilincs finom íve, egy régi hangszer hajlékony sziluettje, egy emlékeivel bezárkózó, hallgatag kapualj, egy ablak, homályos üvegén titkok szótlan csillogása. Egy csendes, az agresszív, de mégis a heroikus pózoktól is irtózó lázadás képei ezek, maga a szelíd, de konok és termékeny korszerűtlenség. Egy világban, mely az új bűvöletében már a tegnapit is képtelenül, szégyenletesen avíttnak látja, mely az autonóm személyiségből a végtelenségig elhülyített fogyasztót csinál, hogy kívülről vezérelt vágyait eszelős tékozlással csillapítsa, e fogyasztói glóbuszon valóban cselekedet értékű ez a hitvallás a régi, a szolgálatban megkopott, a maga titkos történetét finoman, misztikusan szétsugárzó részletek szépsége mellett. E lázadás asszonyisága, bensőséges melege, e tűnődő nosztalgia bátor bája oly nyilvánvaló, hogy készségesen adjuk cserébe e képek, e ma látható életmű születésének és létezésének végső értelmét és célját: a szeretetünket.

Mert e képek póztalanul, leplezetlenül, egy kicsit szemérmetlenül, önmagukat szinte kiszolgáltatva igénylik szeretetünket. Asszonyi művek e szempontból is, üzenetek a jobb félteke világából, ahol e pőre logikát túlsuttogják a lélek hangjai, ahol még a kétszer kettő józanságánál is van hatályosabb törvény, ahol a szabadság és a rend maszkulin végtelenjét az asszonyi jóság meleg értelemmel tölti meg. Bátorság kell ehhez és erős küldetéstudat. A világ, amelyben élünk, problémáit gyakran erővel, néha nyílt erőszakkal oldja meg. A könyörtelenség az erő jele, aki érzékeny, az gyenge, és az erőszak és könyörtelenség e kultuszában a gyenge predesztinált préda. Okosan teszi, ha érzelmeit , gyengeségét , szerepek, maszkok mögé rejti, és ha a kultusz szabályaival szembeszállva mégis a nagy nyilvánosság előtt kiállítja sebezhetőségét, akkor vagy ostoba, vagy nagyon és nagyon trenden túli módon bátor. Ezek a képek bátor képek, bátorságuk trenden túli, de több, mint tiszteletre méltó. Figyelemre méltó. Szeretetre méltó.

Méltó arra, hogy komolyan megfontoljuk kissé tanárosan, tehát ismét csak póztalanul, érthetően, követhetően, emberi nyelven megfogalmazott üzenetét. Ehhez , elszakadva a részletektől , vissza kell térnünk oda, ahol nem is egyenként e képek, hanem a kollekció egészének lényege lappang. A címhez, mely nemcsak párba állít országokat, világokat, éneket, de konfliktusukat, elkerülhetetlen harcukat, párbajukat is feltételezi. Valaha, a világról alkotott képünk történetének egy döntő pillanatában a világot dzsungelnek, az életet harcnak, a túlélésért folytatott szakadatlan küzdelemnek láttuk. Ma már tudjuk: képünk egyoldalú volt, szegényes és éppen a lényeget tekintve alapvetően téves. Mert a világ harc is, de együttműködés is, és mi, e világ lakói együtt azt is elérhetjük, amit egymás ellen csak elveszíthetünk. Meg kell próbálnunk hinni ebben, a lehetőségek, az útváltozatok, az értékek működőképes szimbiózisában. Abban például, hogy a messzi tornyokat látogató vándor nem szükségszerűen szomorúan magyar, hogy nem szükségszerűen hull a porba, hogyha visszatér, hogy magyarságunk és európaiságunk lényege szerint annyira egy és ugyanaz, hogy párosuk nem baj, hanem feladat. Ez a kiállítás, egy cseppet sem szomorúan, hanem elkötelezetten magyar, szelíd, bátor, alkotó asszony kiállítása kicsiny, de lényegi része a megoldásnak. Egy európai pillanat. Szedjük össze minden bátorságunkat, és örüljünk neki.

Asztalos István

 

PIROS HIÁBA VOLT HOLLANDIÁBAN SIKERES FESTŐ,
MINDIG VISSZAVÁGYOTT MAGYARORSZÁGRA

 

Különös tanárnő okítja a zirci III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjait a rajzolásra. A gyerekek számára B. Hegedűs Piros festőművész-tanár igazi példakép, aki hosszú évekig Hollandiában alkotott. Aki néha autóstoppal, máskor párducmintás kismotorján berobog a suliba, vagy leül a veszprémi pláza közepén és képeket fest, vagy kollázsokat készít. Csak azért, hogy az üzletekben ténfergő fiataloknak megmutassa: a világban számtalan érték vár felfedezésre.

„Már három hónap után haza akartam jönni, később Sintmiklaas-ban beiratkoztam a művészeti akadémiára, öt évig rajzművészetet, később festészetet tanultam. Úgy éreztem, végre magamra találtam.”

Piros jelentkezett egy rajztanári állásra egy holland középiskolába.  Az igazgató egy feltételt szabott: csak kiállító festőművészt alkalmaz. A magyar asszony pár hónap alatt összeszedte a munkáit, és megszervezte a kiállítását. Akkora sikere lett, hogy maga is meglepődött. Szokatlan látásmódja, harsány vörös színei ellentétben álltak az ottani szürke színekkel. El is kapkodták a képeit pár nap alatt, egyik kiállítás követte a másikat.

„A modell-portrérajzolást lassan felváltotta egy másik stílus, amit máig követek: a szimbolikus csendélet.”

Piros pár éve hazajött és Veszprémben megtalálta a lelki nyugalmát. Tanít és alkot egyszerre, kiállításai Szombathelytől Nyíregyházáig bejárták az egész országot, képeit az ország legelőkelőbb galériájában árulják.

Virág Márton

Diákjai mondták róla:
„Piros tanárnő jó fej, bár többnyire szigorú.elfogadjuk a kritikáit, mert ettől tudunk fejlődni.-magyarázza Várnai Noémi, másodikos tanuló. Vérbeli nő, jó a humora, ha kell kendőzetlenül megmondja a véleményét bármiről.

 

 

MÚZSÁK KERTJE

B.Hegedűs Piros művészetének alapját a posztmodernista, szimbólikus csendéletek képezik. Akár a hagyományos csendéleteken, itt is jelen van egy alap /asztal/, háttér és különböző tárgyak---de mindez nem egy valós, hanem inkább egy látomás /vízió/ szerű teret képez.

A tárgyak jelenléte kissé bizonytalan, hisz a lét és nemlét határán mozognak. Bizonyos elemek határozottan kidolgozottak, mások pedíg alig felismerhetők—esetleg csak egy vázlatként szerepelnek a képen—mindezzel a tudatos befejezetlenség hatását keltve.

Ha a Piros által létrehozott képeket nézegetjük,könnyen asszociálunk egy színházi előadásra, ---teatralitás,misztikum, és konkrét mondanivaló jellemzi őket. A teret az asztal, mint pódium képezi, a háttérben hangulatot meghatározó díszleteket látunk---a dekort. A felsorakoztatott tárgyak pedig a szereplők,akik egy pillanatfelvétel /momentopname/ közben láthatók.Mindezt hangsúlyozza a színházi világra oly jellemző spotlámpa fénye---ami rendszerbe foglalja a kompozíciót, és a főszereplőket különös ragyogással hangsúlyozza. Az erős fény hatására létrejövő árnyékok a kép fontos részei, hisz ezek a misztikus foltok önálló életet élnek. Sem a tárgyak, sem az árnyékok, sem a terek nem valóságosak...”We weten allemaal dat kunst niet de waarheid is. Kunst is een leugen die ons bewust maakt van de waarheid voor zover het ons gegeven is de waarheid te verstaan.” Pablo Picasso 1923.../ Mindnyájunk számára ismeretes, hogy a művészet nem maga az igazság. A művészet egy olyan hazugság, amely tudatosítja bennünk az igazságot, amennyire ez megadatott nekünk/ A színielőadás témája maga az élet:Emberek, kapcsolatok, szituációk —kétértelmű utalások. A szereplők szokatlan felsorakoztatása asszociációs játékra hívja a nézőt, mindezt a saját fantáziájára alapozva. Piros képei tudatosan keltik a befejezetlenség érzetét. A hiperrealista elemektől a vázlatos ábrákig, firkákig minden megfér egy vásznon. Befejezetlen, akár a színdarab maga. Meghívás a nézők számára, hogy élje bele magát a történésbe, gondolkodjon el a kép által sugalltakon—illetve önnmaga sorsán. Nem szokatlan ez a művészetben, Umberto Eco a Nyított műalkotás /Open kunstwerk/ mai művészetben betöltött fontos szerepét emliít a művészetről írt könyvében. amely a nézőt a műbe résztvevőként invitálja. A befejezetlenség csak az első pillanatban zavarbaejtő,amikor a néző elfogadja a felé dobott labdát---a meghívóként felkínált realista elemeket---, és játszani kezd, érdekes élményben lesz része. Múltjából, jelenéből, jövőjéből képek villannak elő és belehelyezi magát a kép világába.  Valóban tárgyakat látunk a csendéleteken? Sem a művészettől, sem a hétköznapi élettől nem idegen a szimbólumok használata. Ez a játszani tudás alapja is. Már a kisgyerek is képes egy legóhalomba házat embert stb. belelátni, egy fadarabba lovat, vagy kígyót...
Ha az oly gyakran jelen levő csillogó golyólat látjuk, vajon mi jut eszünkbe? A múló gyerekkor, a bibliai alma, vagy az útkereső ember saját maga?-Vagy a madár /vázlata/--nem-e a múló ábránd szimbóluma lehetne? Vagy az óra---ami az életet kordában tartó és mégis örök körforgásba kényszerítő időre utal.
Szimbólumok ezek mind, akár a majd minden képen feltűnő játékra emlékeztető elemek. Piros számára maga az élet játék. Le Grand Jeaux—a születéstől a halálig. Játszunk amíg élünk, és élünk amíg játszunk. A gyerekkort idézi, de a felnőttlét megélésének a módja is a játék. “Színház az egész világ és színész benne minden nő és férfi Shakespeare - William Shakespeare - All the world's a stage (from As You Like It 2/7).  And all the men and women merely players---/De wereld is een schouwtonneel..../.

Piros egy különlegesen kreatív kísérletező művész---de mindennek alapját a egy magas tárgyi tudás képezi. A festő és rajzművészet minden technikáját ismeri a klasszikustól a legmodernebb megoldásokig. Tisztában van a klasszikus tárgy és emberábrázolás szabályaival—és mindezekkel bravúrosan játszik képein. Gyakran tudatosan ellenszegülve a megszokott szabályoknak-örök tagadó gyerekként.

Egy képen van jelen a kollázsokra oly jellemző kompozíció, a klasszikus grafitrajz, az akvarellszerű lazúros megoldások a klasszikus olajfestészet gyöngyszemeire emlékeztető realista részletek. Nagy kihívás ez a művész számára, hogy a lehetetlent kísértse---amit nem szabad, az a legizgalmasabb...A jó művész örökre játszó, kísérletező, tagadó-újító teremtő gyermek marad. Meglepő tárgyakat,helyzeteket,technikákat sorakoztat fel olyan természetességgel, hogy a nézőnek mindez fel sem tűnik, mert a képek mindezek ellenére mély harmóniát sugároznak.

Az asszonyi melegség vöröseit,a föld színei egészítik ki—a szürkék finom árnyalatainak aláfestő zenéjével, néhány éles hangsúlyos kontrasztos ultramarin leütéssel. Az ábrázolt tárgyak ellenszegülnek a modernista világnak, bátran vállalva kopottságukat—az idők patináját, mely örök bölcsességgel látja el őket. A kollázsokon is kopott papírokból, régi fotókból, könyvlapokból építkezik—assamblageain valóságos köteleket, sakkfigurákat, madárszárnyakat applikál fel a vászonra. Az itt látható képeken többnyire ecsettel éri el ugyanezt a trompelui hatást. Zavarba hozva ezzel a nézőt, aki számára az álom és a valóság határa elmosódni látszik. Mindezzel izgalmas kirándulássá téve a tárlatlátogatást

 

Ez a kiállítás a Múzsák kertje / TUIN DER MUZEN/ címet viseli, hisz a képek többsége kapcsolható valamely művészeti ághoz /zene.tánc,ezw/-- És tiszteletet állít a művész számára oly fontos ihlető gondolatnak-mely jelen esetben a nagy klasszikusok Reneszansz, Barokk művészek /Michelangelo, Rubens/ megidézését jelenti, Utalva az igazságra, hogy  “Vernieuwing draagt alleen vruchten, als deze wortelt in een tradítie,” Igor Stravinsky 1942  /az újítás csak akkor gyümölcsöző, ha a tradícióban leli gyökerét/